Kezdőlap
A BH Pozitív Franchise Rendszer

A BH Pozitív Franchise Rendszerünkben akár tízszer  többet kereshetnek a

munkatársaink, mint az eddigi munkáik bármelyikében! (Aki már eddig is

másfél - két millió forintot keresett havonta, talán még az is meg tudja

többszörözni a keresetét!) Mindeközben az emberek valós igényeit

szolgálhatja munkájával, aki a számos működési területünk valamelyikében

vállal munkát.


Mivel a fizetések sokkal nagyobb tőkeháttérből képződnek mint a bevételek

összessége, ezért a munkatársak kereseti lehetősége inkább hasonlít egy

állami vállalat díjazásához, mint az eddig ismert kereskedelmi formák

termékfüggő jutalékaihoz. Így vihetnek haza a munkatársaink a milliós állami

vezetői fizetésekhez hasonló nagyságú összegeket. Ezért nem ritka,

hogy nálunk még a kezdő munkavállalók is több százezer forintos havi

keresettel rendelkeznek, sőt néhány hónapon belül Ők is könnyen elérhetik

a több milliós nagyságrendű havi jövedelmet!




A BH Pozitív Franchise Rendszer az egyre nehezebb gazdasági helyzetben

az élet négy legfontosabb területén nyújt kiemelkedően jó megoldást, a

hétköznapi gondokkal küzdő embereknek.




A mind reménytelenebb jövő biztatóbb kilátásaiban pótolhatatlan

segítségként, a megtakarítási és pénzkereseti lehetőségek legelőnyösebb

formái közül választhatnak a rendszer használói.




Az egészségügy területén határtalan és valós gyógyulási lehetőséghez

juttatja a betegeket. (A sejtregeneráló B.P.R.S. terápiával, amely nem csak

egészségmegőrző, hanem gyógyító hatásokkal igazolt készülékcsalád!)



A képzések és továbbképzések terén, a világ piacvezető cégeiben

és a leghatalmasabb kormányaiban is alkalmazott tréningeket vehetnek

igénybe a magyar vállalkozások és magánemberek.



Az egyre dráguló energiahordozók mellett pedig olyan megoldásokat kínál a

rendszer, ahol az eddig általában ismert 15-20 éves megtérüléssel szemben

már akár 3-4 év alatt is megtérülő, megújuló energiákat hasznosító

rendszereket telepíthetnek a felhasználók otthonaikba!












A BH Pozitív Hálózatról


Sokféle franchise rendszerről hallottunk már, de olyanról, amely Magyarország és mindezek

mellett még az összmagyarság etikai, egészségügyi, oktatási és gazdasági helyzetének

felemelését tűzte ki célul … olyanról még soha! Természetesen a rendszerben dolgozó

munkatársak egzisztenciális helyzetének és életminőségének nagy arányú javításával együtt

éri ezt el a BH Pozitív Franchise Rendszer. Ráadásul ebben a franchise rendszerben

nem kell több tízmillió forinttal rendelkeznie ahhoz, hogy franchise vállalkozását elindíthassa.

De nem kell feltétlenül értenie az egészségügyhöz, oktatáshoz, energetikához, pénzügyekhez

sem. Itt mindenki a tudásának és tapasztalatainak megfelelő munkával érheti el a sikereit. A

villámgyorsan fejlődő technikai és marketingeszközökkel eddig soha nem látott mértékben

növelheti meg a saját lehetőségeit!

 


Ha csak bepillant a részletekbe, már akkor is láthatja, hogy egyedülálló
 
lehetőségekkel rendelkező hálózat tagjává válhat,
 
ha most jelentkezik:
 


Ugyanabban a képzésben részesülhet minden munkatárs, amelyet a világ legnagyobb

cégeiben és kormányzataiban tanítanak!


Most több százezer forintot spórolhat meg a csatlakozó vagy a vásárló a B.P.R.S. terápia

készülékcsaládjának megvásárlásakor.


A személyes marketingben és az interneten a legeredményesebben alkalmazott módszerekkel

dolgozhat, évekkel megelőzve ezzel vetélytársait. A területeiken legkiválóbb szakemberek

bevált példáit alkalmazhatja saját egzisztenciájának felépítéséhez.


A B.P.R.S. terápia orvosi
és otthoni készüléktípusai 2/a Európai Uniós engedéllyel

rendelkeznek, kórházi betegnaplózással is alátámasztva.



Bérelhetők és leasingelhetők is a készülékek, sőt kezelések is igénybe vehetők.



A B.P.R.S. valóban gyógyító készülékcsalád, nem csak „közérzetjavító” terápia.



Munkatársaink a más hálózatokból maradt egészségügyi készülékeik beszámításával is 

megvásárolhatják a B.P.R.S. készülékeket.




A megújuló energiaforrások felhasználási területén forradalmian új módszerek, és

megközelítési módok közül választhat a gazdaságosságra és környezetvédelemre is gondoló

ingatlan tulajdonos.



Induláskor 5-10 helyi kirendeltség, később még 200.



A világ legnagyobb cégeinél is piacvezető képzési rendszer elsajátítási és kiajánlási

lehetősége magyar cégek és vezetők számára.



Csak magyar vásárlók részére szóló kedvezmények: A Természetesen Alapítvány ajánlása

alapján, csak 50-70%-os saját erő szükséges a B.P.R.S. készüléktípusok megvásárlásához.



Munkatársként akár 340.000 Ft-os kezdő keresettel is indulhat, aki elkötelezi magát a pénzügyi

területen vállalt munkalehetőség feltételeinek teljesítése mellett.








Lássuk hát a rendszert!



Hogy bajban van az egészségügy, az nem újság, a csapból is ez folyik. Egyre kevesebb a

gyógyszertámogatás, a gyógyászati segédeszközök támogatása. Az egészségpénztárakban

és önsegélyező pénztárakban félretett összegeket szinte már csak egy tört résznyi termékre

és szolgáltatásra lehet felhasználni, a tavalyi és tavaly előtti számos lehetőséghez képest.

Erre a terápiára várt a betegek többsége, a bemutató és értékesítő központokban dolgozók

egészségügyi szakvizsgáinak megléte pedig hatalmas előnyt jelentenek. Ugyanis elenyésző

azon franchise munkatársak száma, akik egészségügyi végzettséggel rendelkeznek, így nem

is gyógyíthatnak, kezelhetnek másokat. A területi központokban, szakképesítéssel rendelkező

dolgozók viszont nagyszerű együttműködésben dolgozhatnak a gyógyult betegek által hozott

újabb és újabb érdeklődők kiszolgálásban. A B.P.R.S készülékcsalád egy többcélú

gyógyászati eszköz, ami hozzáférhető a legszélesebb közönség számára is. A B.P.R.S.

(BioPhysical Regeneration System – Biofizikai Regeneráló Rendszer) egy nagyszerű gyógyító

és prevenciós terápia! Figyelem: GYÓGYITÓ, és nem csak „közérzetjavító” terápia. Orvosok

és betegek már kipróbálhatták a világ több országában is. A néhány sikeresen kihelyezett

készülék után, most minden tapasztalat az induló hálózat vállalkozóit segíti. A kezelések,

kölcsönzés és termékértékesítés a helyi központokban folyik. Eddig még soha nem volt ilyen

páratlanul szabályos, és minden rászoruló számára gyorsan és kényelmesen elérhető

lehetőség!

 


A BH Pozitív egészségügyi, oktatási, energetikai és pénzügyi rendszerről,
 
a főbb pontok kiemelésével



Küldetésünk:



A rendszert üzemeltető vállalatcsoport következetesen elhivatott abban, hogy a magukat magyar

embernek valló polgárokat, tevékenységén keresztül is erősítse. Ez kifejezetten nem öncélú

hatalmi források kialakítását, hanem etikai és értelmi fejlődést, valamint emberi körülményeket

teremtő egészség biztosítását jelenti, az anyagi előrejutást is messzemenően szem előtt

tartva.



Hitünk szerint az egészség, az oktatás és a megújuló energiaforrások mind szélesebb körű

felhasználása jelenti gyermekeink és unokáink esélyét egy élhetőbb környezet

megteremtésére.



 

Az infrastruktúra – a működési helyszínek:



Budapest különböző kerületeiben elhelyezkedő bemutató – oktató – gyártó helyeken működő

vállalatcsoport tagjai gyártják a termékeket és nyújtják a szolgáltatásokat.


A város központi kerületében lévő 80 fős előadóterem fogadja az érdeklődőket, akár a nap 24

órájában való rendelkezésre állással.



A franchise rendszer 2 éves tesztidőszaka utáni, a 2009-es indításakor mintegy 5-10,

azután folyamatosan csatlakozva több mint 100 helyi központ áll majd rendelkezésre,

munkatársaink, és minden érdeklődő számára a jelenlegi Magyarország területén.

Szándékaink szerint a 2010-es év második felétől a határon túli magyar lakta területeken is

szeretnénk a szolgáltatásainkat az ott élők számára - egy magyarországi alapítvány

támogatásának segítségével - biztosítani, magyar franchise partnerek bevonásával.

Elképzelésünk szerint, több mint 500 helyi képviselet vezetésével fogunk rendelkezni 2011

végére, melyet Európa számos országában való megjelenéssel kívánunk elérni.



 

Jövőképünk – várható eredmények:




A fentiekből következően szeretnénk hathatósan hozzájárulni a magyar gazdaság további

erősödéséhez, s reményeink szerint aktívan részt venni minél több magyar állampolgár napi

létbizonytalansági állapotának megváltoztatásában. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a

programunkban részt vevő munkatársak (betegek, tanulni vágyók és aktívan munkát vállalók)

egészségesebbek, preventívebb gondolkodásúak lesznek, illetve a H.É.V. oktatási program

kapcsán biztosabb erkölcsi alapokon állva hasznosabb, és értékesebb tagjai lesznek szűkebb

és tágabb környezetüknek. Valljuk, hogy minden országban, így Magyarországon is a teljes

nemzet egészségi állapota, tudásszintje, és ezekkel egyenrangúan etikai helyzete határozza

meg pozícióját a világ egészében. Ezen három alappillér megerősítése a legfontosabb

feltétele annak, hogy a mindeközben elért anyagi fellendülés jó táptalajon érlelődjön tovább.



 

A gyakorlat tükrében – a rendszer elemei:




Az egészség biztosítása a B.P.R.S. (Biofizikai Regeneráló Rendszer – http://www.bprs.eu/)

nevű készülékcsalád segítségével történik. Ez az orvosi módszer az elmúlt tíz év alatti

kifejlesztése közben szélsőségesen eltérő körülmények, betegségtípusok és orvosi gyakorlat

mellett bizonyította eredményességét. Megannyi beteg gyógyulásában, és egészséges ember

betegségmegelőzésében értek el vele sikereket. Orvosi és magánfelhasználói

készüléktípusaival egyaránt alkalmas a klinikai, és házi betegellátás és megelőzés

feladatainak széleskörű, és páratlanul eredményes munkájára.


B.P.R.S. - PLA szett



Számos más
, az emberek egészségi állapotának helyreállítását vagy megóvását szolgáló

berendezés létezik még
, melyeket szeretnénk különböző módokon eljuttatni a rászorulók

részére. Ezen eszközöket eddig csak az átlagosnál sokkal jobb anyagi feltételekkel

rendelkezők engedhették meg maguknak. A hálózati rendszer segítségével már az eszközök

kölcsönzése, szakszemélyzet által történő kezelések, különböző vásárlási kölcsön és leasing

megoldások igénybevételének lehetősége, széleskörű rendelkezésre állást biztosít mindenki

számára.



Minden ember etikai és szellemi tudásszintjének fejlesztésére megkérdőjelezhetetlenül a

legalkalmasabb képzési sorozat a Hatékony Élet – Vezetés elnevezésű tréningrendszer

(H.É.V. http://www.teleios.hu/). A módszer egy 22 évvel ezelőtti felméréssorozat eredményeiből

kiindulva lett a legszéleskörűbben alkalmazható tudásrendszerré fejlesztve. A világ

legkülönbözőbb politikai és társadalmi berendezkedésű, és legnagyobb gazdasági

különbségekkel rendelkező országaiban, államaiban és királyságaiban lett a legfelsőbb

vezetés által is elismert. A világ vezető cégeinél is nagy sikerrel használt fejlesztési – oktatási

rendszerek vezető eszköze. Magyarra lefordítva az anyagot, már nincs akadálya annak, hogy

Európában a magyarul értők rendelkezhessenek elsőként ezzel a szerteágazó tudással. A

világ vezető gazdasági hatalmaitól kezdve, a hétköznapok önmagát és családját mind jobb

szinten fenntartani kívánó magánemberéig mindenki számára elérhető és megtanulható, sőt

sikeresen alkalmazható gyakorlati tudásrendszer.




A fenti két
, az életminőséget alapjaiban meghatározó és felemelő lehetőséget kívánjuk

eljuttatni
mindenkihez, mivel hisszük, hogy mindenkinek szüksége van rá. A képzések, illetve

kezelések szakmailag előképzett orvosok, egészségügyi végzettségű szakszemélyzet,

oktatásban és különböző képzési típusokban jártas szakértők bevonásával kezdődhet meg.

De mivel e két terület mutatja a legnagyobb hiányt mind a magyar nemzetgazdaságban, mind

pedig jó néhány környező ország esetében is, ezért mindenképpen számítunk az egyre több

és több átképzésre váró, és az együttműködésre alkalmas ember munkaerejére.

Természetesen az európai színvonalon történő díjazásuk is közös gazdasági érdek. A

mindezen célokat szolgáló alap- és továbbképzési rendszerbe, minden tenni akaró,

előremozdító szándékú magyar ember csatlakozási szándékát, a lehető legjobb területi és

szakmai elosztás szerint fogadja az egységes színvonallal és feltételekkel működő BH Pozitív

Franchise Rendszer.



A harmadik terület az energiahordozók árának folyamatos növekedésével mind időszerűbbé

válik sokak számára. E terület egyik legfontosabb kérdése az, hogy milyen hosszú a

megtérülési ideje egy-egy megújuló energiaforrást hasznosító beruházásnak. A BH Poziíiv

Franchise Rendszer keretein belül megvalósított rendszerek megtérülési ideje az eddigi

gyakorlatban ismert 10-15 évvel szemben akár 3-4- évre is csökkenthető



A negyedik terület a pénzügyileg is biztos jövő megteremtése. Munkatársaink életében

egyre fontosabb szerepet játszik az átdolgozott élet után járó pihenés évei anyagi

biztonságának megteremtése. Az állami nyugdíjrendszerről hallott hírek szerint már az is

lehetséges, hogy mindenkinek hamarosan saját magának kell gondoskodnia az életminőségét

elfogadható szinten tartó nyugdíjáról. Ebben nyújt hathatós segítséget a franchise rendszer

pénzügyi pillére. Egyre többen számolhatnak be arról, hogy messze az átlagos értékeken felüli

anyagi biztonságban várhatják a 20-30 év múlva eljövő pihenésüket, akárhány évesek is

legyenek ma.



 

Információ kérés: This e-mail address is being protected from spambots, you need JavaScript enabled to view it